Ugrás a fő tartalomra

Monica Hesse: A kék kabátos lány

1943 januárja, Amszterdam. Hanneke biciklivel járja a feketepiacot, és az ott szerzett áruval kereskedik. A háború borzalmai már elérték a várost, a lány elesett szerelmét gyászolja, mégis sikerül viszonylag kiegyensúlyozott életet biztosítania családjának. Egy napon azonban egy idős néni megkéri, hogy keressen meg egy eltűnt zsidó lányt. Ekkor alapjaiban változik meg Hanneke élete, és lassan sodródik bele az ellenállás szövetébe, hogy a náci rezsim ellen küzdjön.



Ó, hogy hogy szeretem én az ilyen történeteket! És ez igazából eléggé furcsa kijelentés, hiszen hogy lehet szeretni valamit, ami ilyen fájdalmas és borzalmas? Hogy lehet szeretni a holokauszt-történeteket? Úgy, hogy amíg vannak ezek a történetek, nem felejtjük el, hogy milyen szörnyűségekre képes az ember, hogy milyen óriási szégyenfolt van az emberiség történelmén, hogy ez valóban megtörtént, és nem csak a képzelet szüleménye. A kék kabátos lány a második kedvenc holokauszttal kapcsolatos történetem lett (csak mert a Valaha testvérek voltunk-at soha semmi nem taszíthatja el az első helyről).

Nekem nagyon tetszett, hogy ez a történet kivételesen nem Németországban vagy Lengyelországban játszódik, hanem Hollandiában. Egyrészt azért, mert imádom Hollandiát, másrészt pedig mert nem tudtam, hogy ott is uralkodott a náci rezsim, így a tudásom is bővült ezáltal. A helyszín egy egészen különleges hangulatot ad a történetnek az apró mellékutcák szövevényes térképével, a hidakkal és folyókkal, a biciklikkel a macskakövön, mindennel. A szokásostól eltérően itt a főszereplők nem zsidók, és fiatalok. Érdekes ilyen megközelítésből látni a történteket, hiszen eddig vagy egy zsidó főszereplő, vagy egy náciszimpatizáns szemszögéből láttam csak a dolgokat. De Hanneke nagyon is elítéli az eseményeket, és csak annyiban különbözik a szenvedő zsidóktól, hogy ő éppenséggel nem az. Ezt nagyon szépen meg is fogalmazza, nagyon tetszett ez a gondolat a maga egyszerűségével:

Nem akarom látni azokat az embereket, akiket a katonák magukkal visznek. Gyávaság, tudom, de nem akarok arra gondolni, hogy engem csak azért nem visznek el, mert szőke a hajam és megfelelő a családnevem.

Izgalmas az a tevékenység is, amit a lány folytat, vagyis hogy a feketepiacon kereskedik, és igyekszik a szerzett árukat eljuttatni más emberekhez. Itt bejöhetne a képbe az önzetlenség és hogy a bujkáló zsidóknak viszi az élelmet, de ő pénzért teszi ezt, hogy eltarthassa a családját, ami szintén önzetlenségről árulkodik, illetve arról, hogy abban a világban meg kell tanulnia az embernek megküzdeni a saját életéért. A fülszöveg elolvasásakor azt hittem, hogy a könyv hasonló lesz, mint a Könyvtolvaj, de aztán teljesen más irányba mentek a dolgok.

Tetszett, hogy nem kellett sokat várni, olvasni 100-150 oldal unalmas felvezetést, egyből belecsaptunk a közepébe, és kiderült, hogy Hannekének meg kell találnia egy lányt. Ezután nagyon pörgött a cselekmény, élveztem a kutatómunkát, amit a lány végzett, vele együtt összerakni, mi történhetett Mirjammal, apró részletekből, illetve nagyon tetszett a szövevényes út is, ahogyan a megoldás felé közeledett. A közben megismert szereplők, Willem, Ollie, Mina, Judith mind nagyon közel kerültek hozzám, megszerettem őket egytől-egyig.

A főszereplőink egyre több kockázatot vállaltak annak érdekében, hogy megtalálják Mirjamot, a vége felé már iszonyatosan izgultam, annyi lebukásközeli helyzetbe kerültek. Aztán jött a nagy csavar, ami... te. jó. ég! Nem hiszem el, hogy ez... így... nagyon meglepett, álmodni sem mertem volna erről! Hihetetlenül jó lezárást kapott a történet, és egész egyszerűen óriási kedvenc lett, ajánlom mindenkinek. Nagyon reménykedem, hogy lesz folytatás, mert annnnnyi kérdésem lenne még!

Szereplők


Kedvenc idézetek

Olyan végtelenül amatőr, hogy mindazok után, ami történt, az fájjon igazán, hogy biciklizés közben lehorzsolom a lábam.

– Iskolai kiránduláson vagytok? – kérdezem. – Milyen volt? – Nem rossz. Bár… igazából nem szeretem az ilyen csoportos kirándulásokat, és biciklizni sem szeretek… ha szabad egyáltalán ilyet mondanom. – Holland vagy, úgyhogy ezt ne nagyon hangoztasd!

A zöld egyenruhás rendőrök közül szinte senki sem tud hollandul, az pedig bosszantja őket, ha nem beszélünk folyékonyan németül, mintha egész életünkben arra kellett volna buzgón készülnünk, hogy egy nap lerohanják az országunkat.

Utána meg azt mondta, az is az én hibám volt, hogy meg akart csókolni. Mire én: az meg az övé, ha hagytam. A bátyja ekkor sétált be a szobába, és közölte, hogy mindketten hibásak leszünk, ha minket hallgatva a végén felkavarodik a gyomra.

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Tilos az Á
Oldalszám: 376
Megjelenés éve: 2017
Eredeti cím: The girl in the blue coat

★★★★★★★★★★ (10/10)

A bejegyzés a Tilos az Á kiadó jóvoltából jöhetett létre

Megjegyzések