Ugrás a fő tartalomra

MINIKRITIKA | Natalie Babbitt: Örök kaland

Winnie Fostert, a tízéves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel körbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuck-kal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását. Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.  Natalie Babbitt 1975-ös fantasyje több díjat elhódított, kétszer (1981-ben és 2002-ben) megfilmesítették, és több ízben beválogatták a gyermek- és ifjúsági irodalom legfontosabb száz kötetét összesítő listákra.



Mivel akciós volt az Alexandrában, gondoltam megveszem, miért is ne. Aztán ahogy elmerültem benne, úgy meg is bántam a döntésemet. Az eleje borzasztó unalmas, amit nem várnánk egy ilyen rövid könyvtől, többször is belealudtam. Winne borzasztó idegesítő, állandóan csak nyavalyog mindenen, és fel van háborodva, hogy 10 évesen a szülei féltik. Könyörgöm, kit nem? Rajta kívül a többi szereplő sem keltette fel az érdeklődésemet túlzottan. A cselekménynek igazából egy érdekes része volt, ami a történet lényege, de az esemény előtt is után is untam magam. A fülszöveg egyébként nagyon ígéretes, de a megvalósítás sajnos nem.

★☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (1/10)

Megjegyzések