Ugrás a fő tartalomra

Dan Rhodes: Elvehetlek feleségül?

A kötet hangos kacajra fakasztó, mégis elgondolkodtató novellák és rövid szösszenetek gyűjteménye a szerelem és a szakítás témakörében. A szám szerint 78 történet fekete humorral figurázza ki az elvakult vagy éppen teljesen átlagos szerelemnek azt az oldalát, amelyre legfáradtabb pillanatainkban sem gondolnánk. A szerző rámutat természetünk fonákjaira, hiszen a szerelmes is csak ember. Ritkán romantikus, de akkor nagyon. Ajánljuk azoknak, akik szeretnének felszabadultan kuncogni saját magukon, ostoba hibáikon és fájdalmas pofára eséseiken.



Fogalmam sem volt arról, hogy miről szól ez a könyv, csak 199 forint volt a Tescoban, úgyhogy megvettem. Azt hittem, valami nyálas romantikus valami, amit amúgy utálok, de hát olyan rövid, míg a párom meccset nézett, gondoltam, belefér. Aztán meglepődve tapasztaltam, hogy ez bizony egy novelláskönyv. És nem is akármilyen.

Rövid, egy-két oldalas szomorú, megható, humoros és jócskán szánalmas történetek voltak benne, a szerelemről, házasságról, válásról, gyászról. Hát, igazából ezt a könyvet helyén kell kezelni, nem kell komolyan venni, és akkor nincs baj. Voltak olyan történetek, amiken hangosan kacagtam, olyanok, amiken majdnem sírtam, de sajnos olyanok is, amiket utáltam. Mert addig oké volt minden, amíg nem jöttek az abszurdabbnál abszurdabb, kizárt-hogy-megtörtént történetek: amikor egy fickót a felesége 15 évre hibernáltatott, amikor egy haldokló nő a jegygyűrű hatására szinte kiugrott az ágyból, amikor egy lány belehalt, mert egy androidjelmezben sírt (wtf?). Szóval nekem addig tetszett, míg a történetek a realitás talaján maradtak, mert tudom, hogy ezek is fikciós történetek, de legalább az ember bele tudja élni magát és értelmezni tudja a saját életére. Ha nem lettek volna ezek a furcsa történetek benne, tíz csillagot tudnék adni rá. :(


Kedvenc idézetek

Egyik dolog követte a másikat, mígnem egy év múltán azon kaptam magam, hogy fehér öltönyben ülök egy ékszerekkel díszített strucc hátán, egy kastély felvonóhídján billegve a hatalmas esküvői terem felé, mely hemzseg az olyan vendégektől, akiknek jelentős részét egyikőnk sem kedveli. Hamarosan 18 kürt harsan fel egyszerre, jelezve jövendőbelim érkezését, aki fehér lovon közeledik, melynek homlokára valami fagyitölcsérszerű izét erősítettek, hogy egyszarvúnak álcázzák.

És nehogy azt hidd, hogy meghívjuk azt a hülye hajú barátodat! Soha nem kedveltem, és nem hagyom, hogy ő vagy az idióta hajszerkezete elrontsa az esküvői fotóimat!

A menyasszonyom nem jelent meg a templomban. A szertartást lefújtuk, és nekem fogalmam sem volt, mitévő legyek a tortával. Hazafelé menet az utcán megláttam néhány éhesnek tűnő hajléktalant, s felajánlottam nekik; de közölték, hogy nem szeretik a marcipánt. Biztosítottam őket arról, hogy nem sértődöm meg, ha lekapargatják róla, de azt felelték, már a tudattól is, hogy valaha marcipán volt rajta, hányingerük lesz.

★★★★★★☆☆☆☆ (6/10)

Megjegyzések