Maria V. Snyder - Poison Study - Méregtan (Study #1)



Koporsószerű sötétségbe zárva nincs körülöttem az égvilágon semmi, ami elterelhetné figyelmemet az emlékeimről. Megöltem Reyadot. Megérdemelte a halált – ám a törvény szerint a tettemért én is halált érdemlek. Ixiában a gyilkosságért kivégzés jár. S most már csak a hóhér kötelére várok. Ám ugyanaz a törvény, amely ítélettel sújt, akár meg is mentheti az életemet. Ixia ételkóstolója, akit arra választottak ki, hogy a Parancsnok egészségét a mérgezett ételektől megóvja, immár holtan hever. A törvény pedig kimondja, hogy a soron következő halálbüntetésre ítélt fogolynak – vagyis nekem – fel kell ajánlani a tisztséget. Merénylet, mágia, megpróbáltatások…

Édes Istenem! Ez a könyv fantasztikus volt. Számomra a 2014-es év legnagyobb kedvence. Már a borító is nagyon megfogott, de mikor megkaptam, és kevesebb, mint egy nap alatt elolvastam, akkor tudtam, hogy ez szerelem.

Szeretem az ilyen mágikus, rejtélyes könyveket, amik valami egészen egyedi ötletre épülnek. Nagyon tetszett az egész társadalom felépítése és az egyes szereplők jelleme is. Nem is kell titkolnom, hogy a kedvencem Valek lett.

Nagyon várom már a folytatást, de hihetetlen, hogy ennyit kell rá várni, míg a kiadó ontja magából az ismeretlennél ismeretlenebb szerzők első könyveit és a tengernyi Luxent. Könyvmolyképző, most komolyan?

Főszereplők


Yelena és Valek

Kedvenc idézetek

"Kinyújtotta felém a kezét. A tenyerén a gyönyörű pillangó ült, amelyet a szürke kőből faragott. A kecses szárnyakon ékeskedő ezüstös pontocskák megcsillantak a napfényben; egy ezüstlánc lógott a pillangó testbe fúrt apró lyukba fűzve. 
Valek a nyakamba akasztotta a láncot. 
– Miközben ezt a kis szobrot faragtam, rád gondoltam. A finom, törékeny külső olyan erőt rejteget, amely első szempillantásra láthatatlan."

"Nehéz dolog a bizalom. Tudni, kiben bízhat az ember, még nehezebb."

"Mindenkinek döntéseket kell hoznia az életében. Némelyik döntés rossz, a többi jó. Ezt nevezzünk életnek, ám ha szeretnél inkább megfutamodni, hát csak rajta! De ne állj meg félúton! Ne fecséreld a sopánkodók poklában az idődet!"

★★★★★★★★★★ (10/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése