Ugrás a fő tartalomra

Elizabeth Little: Amíg a lányod voltam

Janie Jenkins szexi, okos, és nemrég szabadult a sittről. Évekkel ezelőtt a lányt az évtized perében elítélték anyja meggyilkolásáért. Ártatlanul ült, vagy mégsem? Az anyja gyönyörű volt, gazdag és elviselhetetlen. Úgy játszott a férfiakkal, ahogy macska az egérrel. Valaki brutálisan végzett vele, és Janie nevét írta fel vérrel a holttest mellé. Szabadulása után a lány megfogadja, megtalálja anyja valódi gyilkosát… A nyomok egy Dakota állambeli porfészekbe vezetnek, ahol mindennek és mindenkinek története van. Egy kifakult fotó, egy elhagyott ház, egy gyűrött napló – mindösszesen ennyi maradt a lányra az anyai örökségből, ám ez is éppen elég ahhoz, hogy mindent összezavarjon. Janie egy dologban biztos: gyűlölte az anyját. De hogy megölte volna? Az álmos kisváros sötét titkokat őriz, és a médiával, a rendőrséggel és egy nem akármilyen rosszakaróval a nyomában Janie kénytelen időben leleplezni magát, ha nem akarja újra ő elvinni a balhét…



Ez a könyv majdnem 2 évig a várólistámon volt. Pedig nagyon be voltam lelkesülve érte, amikor megvették a szüleim, de aztán mindig csúszott, csúszott hátrább a listán, mindig volt újabb, jobb, érdekesebb, na meg a krimi eléggé távol is áll tőlem. Most a Mini Könyvklub és a Könyvmolypárbaj miatt rákényszerítettem magam, hogy elolvassam, de nem volt egy maradandó élmény.

Nem igazán tudok mit mondani róla, olyan semmilyen volt... A szereplők nem tudtak közel kerülni hozzám, idegennek éreztem őket, Janie pedig egyenesen taszított. Általában szeretem az egyedi stílusú, káromkodós, badass főhősnőket, de ő néha annyira erőltetett volt, hogy nem tudtam megkedvelni.

A történet is eléggé klisé volt szerintem, Gillian Flynn gyenge utánzatának éreztem. Sajnálom, hogy így alakult, mert igyekeztem szeretni, de nagyon untam, és már alig emlékszem, hogy mi történt benne, pedig néhány napja olvastam, ez pedig nem egy jó könyv jele... :(


Kedvenc idézetek

Jenkins, Hollywoodban szokatlan módon, nem törekedett tévés vagy filmes szereplésre, hiába vált egyre ismertebbé; ahogy 2002-ben fogalmazott, inkább olyasmivel tölti az idejét, „ami nem szopás”.

Merthogy a világon senki, senki nem álmodozik többet cuki nevekről, mint azok, akiket Jane-nek hívnak. És, tudják, jó okuk is van rá. Még a világ leghíresebb Jane-jei is igazi, világbajnok penészvirágok. Austen, Eyre, Porter? Az egyik vénlány, a másik idiótán naiv, a harmadik Tarzan felesége. Csoda, hogy ennyit kihoztam belőle.

A vakszerencsénél semmi sem tudja jobban tönkretenni a legalaposabb tervezést.


★★★☆☆☆☆☆☆☆ (3/10)

Megjegyzések