Guillermo del Toro - Chuck Hogan: A kór (Kór-trilógia #1)

Mindig köztünk éltek.
A vámpírok.
Csöndben lapultak a sötétben.
Várakoztak.
Most eljött az ő idejük.
Egy hét, és Manhattannek vége.
Egy hónap, és az egész országnak.
Két hónap – és az egész világnak.

Egy Boeing 777-es száll le a JFK repülőtéren, de hirtelen lefékez az aszfaltcsík kellős közepén. A sötétítők lehúzva. Az áram elment. A kommunikációs összeköttetés megszakadt. A földi személyzet tanácstalan, ám ekkor segélykérő üzenet érkezik. Dr. Eph Goodweather, a Kanári projekt névre keresztelt, biológiai fenyegetéseket vizsgáló gyorsreagálású csoport vezetője fogadja a hívást, és azonnal a géphez siet. Amikor körülnéz a fedélzeten, megfagy benne a vér. 
Spanyol Harlem egyik zálogházában az egykori egyetemi tanár és holokauszt-túlélő, Abraham Setrakian érzi, hogy történt valami. És tudja, hogy elérkezett az idő, hogy háború készülődik. 
Amikor a vámpírvírus, amely már New Yorkot is megfertőzte, elharapózik az utcákon, megkezdődik a gigantikus méretű háború. Ephnek, akit Setrakian és egy szedett-vedett csapat segít a harcban, meg kell fékeznie a járványt, és meg kell mentenie a városát – a várost, ahol a felesége és a fia is lakik –, mielőtt még túl késő.


A kór című filmsorozatra merő véletlenségből találtam rá, és a párommal le is daráltuk két hét alatt az első két évadot, szóval ebből kiderül, hogy mennyire tetszett. És akkor megtudtam, hogy hát ebből van könyv is! És most először, az általános szokásommal szemben előbb néztem meg a filmet, mint hogy elolvastam a könyvet. Örülök is, hogy így történt, meg nem is.

Azért örülök, mert néha egy kicsit zagyvának, megmagyarázatlannak éreztem, és biztos nem értettem volna, hogy mi történik, ha nincs egy kis háttérinformációm. Viszont tekintve, hogy egy trilógiáról beszélünk, szerintem ezeket a dolgokat később meg fogják magyarázni.

És azért nem örülök, mert így elveszítette ez a történet az újdonság varázsát számomra. Nincs miért izgulni, mert már tudom, mi történik benne, bár egy-két változtatás azért esett a könyv és a sorozat között. De az első két sorozatévad nagyjából az első kötetet fedi le, szóval mostantól váratlan fordulatok jöhetnek. :D


De összességében ez a könyv és ez az egész történet óriási kedvenc. Vámpírokról szól, de nem klisé, és az egész mítosz- és legendavilág, a strigoi-ok legendája olyan jól felépített! És azért Vaszilij Fet is sokat nyom a latba, mert ő a legvagányabb, legkeményebb férfi szereplő, akit valaha láttam, mind filmben, mind könyvben. :)

Szereplők

Ephraim Goodweather

Nora Martinez

Abraham Setrakian

Bolivar

Vaszilij Fet

Eldricht Palmer

Gus Elizalde

Kedvenc idézetek

"A légiközlekedés mottója: „mindig a pilóta a hibás.” Sosem a légitársaság, ami túlszervezi a járatokat, és a karbantartáson spórol."

"Belekukkantott a borítékba, és legelőször is a fizetségén akadt meg a szeme. Öt ropogós százdolláros, amelynek láttán egyszerre öntötte el az elégedettség meg a harag. Elégedett volna, mert kevesebbre számított, és haragudott, mert tudta, mindenki majrézni fog a százasok miatt, mindenki az égegyadta világon. Még a bankban is rongyosra fogják világítani őket, ha egy tizennyolc éves, agyontetovált mexikói zsebéből kerülnek elő."

"– Le tudja játszani kockáról kockára? (…) 
– Ennyit tudok kihozni ebből a masinából. (…) 
– Közelebb tudja hozni? – kérdezte Eph. 
A művezető a szemét forgatta. 
– Ez nem a CSI. Ez csak egy nyamvadt Radio Shack."

"Zsenihez soha ne menj feleségül! Főleg, ha jóképű."

★★★★★★★★★★ (10/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése