J. K. Rowling: Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter #8)

Based on an original new story by J.K. Rowling, Jack Thorne and John Tiffany, Harry Potter and the Cursed Child, a new play by Jack Thorne, is the first official Harry Potter story to be presented on stage. It will receive its world premiere in London’s West End on 30th July 2016. It was always difficult being Harry Potter and it isn’t much easier now that he is an overworked employee of the Ministry of Magic, a husband, and father of three school-age children. While Harry grapples with a past that refuses to stay where it belongs, his youngest son Albus must struggle with the weight of a family legacy he never wanted. As past and present fuse ominously, both father and son learn the uncomfortable truth: sometimes darkness comes from unexpected places.

Az első, és legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejtenünk, ha erről a könyvről beszélünk, hogy nem teljes egészében J. K. Rowling írta. Harry Potter rajongóként tudom, hogy az eredeti sorozat szent és sérthetetlen, és habár mikor megjelentek a spoilerek a színdarabról, nekem is kicsit leesett az állam a cselekmény alakulásától, de nem gondolnám, hogy olyan rossz ez. Sőt!

Hihetetlen érzés volt a kezemben tartani (ha csak Kindle-n is) ezt a könyvet - későn szerettem bele a könyveket, így nem is tudtam, milyen érzés lehetett a "veteránoknak" úgy olvasni a sorozat részeit, hogy nem tudtak róla semmit, és még film sem készült a részből, tehát élt az újdonság varázsa. És most éreztem. És annyira elmerültem benne, hogy nem tudtam letenni, csak hajnal háromkor, könnyes szemmel, boldogsággal és ürességgel a szívemben, mert óriási élmény volt. Még úgy is, hogy ez nem "rendes" könyv, csak színdarab, még úgy is, hogy nem értettem egyet minden cselekményalakítással, még úgy is, hogy sokan lehúzták a könyvet.

Ez a rész enyhébb spoilereket tartalmaz - nem a cselekménnyel, hanem csak szereplőkkel, apró dolgokkal kapcsolatban - ha ennyit sem szeretnél tudni a könyvről, innen ne olvass tovább. :)

A Halál Ereklyéi óta iszonyú kíváncsi vagyok az újabb varázslónemzedékre. Akik a gyerekek főbb szerepet kaptak a történetben: Albus Potter, Scorpius Malfoy és Rose Granger-Weasley. A két fiút nagyon megkedveltem, de főleg Scorpiust, aki egy végtelenül kedves fiú és odaadó barát, és igazából Scorpius és Albus barátsága végig olyan awwww volt, mert hihetetlenül édesek voltak együtt. Rose nem jutott olyan sok szerephez, és abban a kis részben is elég ellenszenves volt számomra. A régi szereplők közül Harry, Ginny, Ron, Hermione és Draco "lényegesek", őket (sajnos Harry kivételével) szintén nagyon kedveltem és mindegyikük fejlődött sokat, bár a régi személyiségüket még mindig megtartották. Harry a könyv háromnegyedében kissé ellenszenves volt (például amilyen hangnemben McGalagonnyal beszélt, na az nálam kiverte a biztosítékot), de mivel ő Harry Potter, ezért ezt elnéztem neki valamilyen szinten. Viszont tetszettek azok a kis fricskák mint Malfoy, mind Amos, mind Albus felől, amikkel Harryt igyekeztek leszerelni - vagyis hogy hiába ő a híres Harry Potter, azért visszafoghatná magát:

DRACO: I don't care what you did or who you saved, you are a constant curse on my family, Harry Potter.

AMOS: Meet the once-great Harry Potter, now a stone-cold Ministry man.

HARRY: Do you want a hand? Packing. I always loved packing. It meant I was leaving Privet Drive and going back to Hogwarts. Which was… well, I know you don't love it but…
ALBUS: For you, it's the greatest place on earth. I know. The poor orphan, bullied by his uncle and aunt Dursley…
HARRY: Albus, please – can we just –
ALBUS: …traumatized by his cousin, Dudley, saved by Hogwarts. I know it all, Dad. Blah, blah, blah.
HARRY: I'm not going to rise to your bait, Albus Potter.
ALBUS: The poor orphan who went on to save us all. So may I say – on behalf of wizarding kind – how grateful we are for your heroism. Should we bow now or will a curtsy do?

Az egész könyvtől olyan nosztalgikus hangulatba kerültem: megjelentek régi szereplők (erről majd később), felelevenedtek a Roxfortos emlékek és volt néhány visszaemlékezés is, amik nagyon szépek voltak.

És akkor most tényleges spoilerek.

Nem tudom, hogy jött a képbe Cedric Diggory (mármint oké, tudom) de szerintem zseniális húzás volt, hiszen talán ez volt a történetnek azon része, ahol eltört valami, ahol valaki tényleg meghalt (sokan haltak meg előtte is, de akkor nyilvánvaló veszély volt, itt pedig a legtöbben édes tudatlanságban éltek még), és ahol realitássá vált, hogy Voldemort tényleg visszatért, nevezhetnénk fordulópontnak is, ha úgy tetszik. Érdekes volt az időutazás által újraélni a Trimágus Tusát, még ha csak részletekben is, és tetszett, hogy változott meg az általunk olyan jól ismert történet Albusék közbelépésével. Az első időutazás utáni világ elviselhető volt éppen (bár Romione fanoknak nem annyira), a második viszont borzalmas. Viszont nagyon jól kitalálták a szerzők ezt a csavart - Umbridge, mint igazgató, Voldemort-nap, Harry halála - és félelmetes volt belegondolni, hogy ez meg is történhetett volna.

Korábban már említettem, hogy megelevenedtek régi szereplők, és ezeken a részeken annyit bőgtem, hogy az hihetetlen: Piton professzor élete egy alternatív világban, majd önfeláldozása, hogy megmentse Albust, ha Harryt már nem tudta. Dumbledore és Harry beszélgetése... összetörte a szívem. Hisztil Myrtill nem hiányzott, de örülök, hogy ha csak emlékként is, de Hagridot is viszont láttam. És hát amikor megjelent Lily és James Potter, és Harrynek esélye lett volna megmenteni őket, de nem tehette, mert akkor minden megváltozott volna, ezért végig kellett néznie a halálukat, na, akkor elvesztem. Ha azt hittem, hogy J. K. Rowling már elégszer összetörte a szívemet, tévedtem - úgy sírtam, mint egy kisbaba.

Tulajdonképpen az egész könyv lényege az volt, hogy megmutatott három lehetséges folytatást az eredeti sorozatnak, belekóstolhattunk mindegyikbe, de az, amelyik a valódi folytatása lett, szerintem tökéletes lett és gyönyörű, és megható, és bár tudom, hogy nem lesz folytatása a folytatásnak, azt kívánom, bárcsak lenne. Azt hiszem, egy kicsit belehaltam ebbe a történetbe.

Kedvenc idézetek

Slytherin, Gryffindor, whatever label you've been give – I know – know – that heart is a good one.

Perfection is beyond the reach of humankind, beyond the reach of magic. In every shining moment of happiness is that drop of poison: the knowledge that pain will come again.

DUMBLEDORE: If you're referring to Privet Drive, then – HARRY: Years – years I spent there alone, without knowing what I was, or why I was there without knowing that anybody cared! DUMBLEDORE: I – did not wish to become attached to you – HARRY: Protecting yourself, even then! DUMBLEDORE: No. I was protecting you. I didn't want to hurt you…DUMLEDORE attempts to reach out of the portrait – but he can't. He begins to cry but tries to hide it.But I had to meet you in the end… eleven years old, and you were so brave. So good. You walked uncomplainingly along the path that had been laid at your feet. Of course I loved you… and I knew that it would happen all over again… that where I loved, I would cause irreparable damage. I am no fit person to love… I have never loved without causing harm.


ALBUS: Friends? SCORPIUS: Always.

Szereplők


★★★★★★★★★★ (10/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése