Chris Carter: Kivégzés (Robert Hunter #2)

Robert Hunter és Carlos Garcia hajnalban érkeznek a tetthelyre. A helyszínelőszalagok mögött egy fehér templom húzódik meg a lámpák fényében. Képeslapra való látvány így, karácsony előtt. Ami azonban az épületben várja a két nyomozót, cseppet sem az: mindenhol vér, összefröcskölt padló, vérben ázó oltár és egy holttest reverendában, kutyafejjel a nyakán. Ki és miért változtatta mészárszékké a katolikus templomot? Mit jelent a holttest mellkasára festett szám? Nem ő lenne az első áldozat, netán újabbak következnek? A Hunter-Garcia-páros egy brutális sorozatgyilkos nyomába ered, vállt vállnak vetve, sokszor feletteseik parancsa ellenében haladnak előre megállíthatatlanul, hátha valakit még megmenthetnek a rémálomtól. A gyilkos ugyanis nem mást akar, mint valóra váltani az áldozatai rémálmát – mert ismeri a múltjukat, a titkaikat, a legnagyobb félelmüket, és tudja, hogyan fokozza még tovább a rettegést. A végsőkig.



Először is beszélnünk kell arról, hogy mi történt a drága Világsikerek sorozatommal. Új külsőt kapott! :) Kicsit sajnálom, hogy az új kötetek már nem fognak illeszkedni a régiekhez, viszont az új külsőt pedig imádom, nagyon megnyerő és szuperjól fognak kinézni egymás mellett a sorozat részei.

Én már olvastam korábban Chris Cartertől, a Robert Hunter sorozat ötödik részét, a One by One-t, és ekkor kezdődött az óriási szerelem az íróval és munkásságával, mert egyből felismertem, hogy Chris könyvei nem mindennapiak. És mikor megjelent a Kivégzés a General Press kiadó jóvoltából, hát, ugráltam az örömtől. Egyrészt mert magyarul szívesebben olvastam a könyvet, másrészt pedig mert örültem, hogy az Ulpiusos fiaskó után végre a magyar olvasók is megismerhetik Robert Huntert. Szóval tűkön ülve vártam ezt a könyvet.

A történet felütése már alapból borzalmas, de izgalmas, és már előrevetíti, hogy milyen izgalmas krimivel lesz dolgunk. Hunter és Garcia nagyon jó páros, és jó főszereplők, imádom őket. Tetszett a sok rövid fejezet, mert ilyenkor könnyebb számomra az olvasás, és a még egy fejezet még tíz lesz lefekvés előtt. :) A végkifejlet pedig... hű, nagyon durva volt. Néha már rendesen féltem, és szinte tövig rágtam a körmöm, annyira izgultam.

Az új könyv megjelenése alkalmából készítettem egy interjút a szerzővel, Chris Carterrel, amit szerdán olvashattok itt a blogon. :))

Szereplők

Hunter és Garcia

Kedvenc idézetek

– Nagyon beteg ez a város, öregem. Tele van erőszakkal. – Az egész világ beteg, haver.

Miért, Uram? Miért adsz, ha utána elveszel?

A sors iróniája, hogy az életben egyedül a halál biztos, nem gondolod?

INFORMÁCIÓK:
Kiadó: General Press
Oldalszám: 356
Megjelenés éve: 2016
Eredeti cím: The Executioner

★★★★★★★★★★ (10/10)

A bejegyzés a General Press kiadó jóvoltából jöhetett létre 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése