Ugrás a fő tartalomra

Kiera Cass: The Crown - A korona (Párválasztó #5)

A PÁRVÁLASZTÓT CSAK EGY IFJÚ NYERHETI MEG.
A HERCEGNŐNEK PEDIG CSAK EGY SZÍVE VAN.
Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is bele­szerethet. 
A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.
Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat


Komolyan, lehet ez a sorozat még ennél is jobb? Minden résznél azt éreztem, hogy atyám, ez fantasztikus, lehet még fokozni? Lehetett, és véleményem szerint Kiera mindent beleadott az utolsó kötetbe.

Először is, mindenki olyan hihetetlenül édes volt. Maxon, Osten és Kaden, az Elit tagjai, Neena, Bryce, de még Eadlyn is sokat változott pozitív irányba, teljesen megkomolyodott, rá sem ismertem. Ez már eleve egy hatalmas pluszpont. Aztán már pusztán az a tény is, hogy America életben maradt... szinte sírtam, annyira örültem. :) Nagyon cukik voltak Maxonnal, ahogy újraélték a kapcsolatuk kezdetét.

Tetszett, hogy nem kellett sokat szenvedni, gyorsan kiderült, hogy kik lesznek benne az Elitben, és már nem a randevúkra fókuszált a történet, hanem inkább Eadlyn királynéi szerepére. És tudtam én, hogy majd meg fogja szeretni ezeket a fiúkat. :) Az Elit mezőnyéből Gunnerről, Eanról és Hale-ről különösebb véleményem nem volt, Kile-nak az előző részben szurkoltam, de mikor Erik belépett a képbe, akkor már inkább őt shipeltem Eadlynnel, Henri pedig borzasztóan idegesített és az utolsó oldalakat feszült figyelemmel olvastam végig, nehogy végül őt válassza Eadlyn.

Tetszett az egész politikai töltet is, a közvélemény megnyerése, Marid áskálódása és Eadlyn királynői mindennapjai is, szerintem nagyon jól elboldogult a feladattal.

spoiler vége

Állítólag ez az utolsó része a sorozatnak... én ezt nem hiszem el (nem akarom elhinni). Remélem, hogy Kiera megint bejelenti majd, hogy jaj, amúgy írok még két részt. Mert nem akarom, hogy vége legyen. :(

Szereplők


Kedvenc idézetek

Valójában úgy éreztem magam, mintha kötött pulóver lennék, amelyből kirántottak egy meglazult szálat, és addig húzzák-bontják vissza, míg végül csak egy csomó hever a helyén a padlón.

Na figyeljetek, igazán nem terveztem, hogy kirúglak benneteket, de ha nem hagytok fel ezzel az érzelgéssel, akkor még ki sem tudjátok mondani, hogy „nyíltszíni nyalakodás”, máris valami házikóban találjátok magatokat.

– Igazán nem szeretnék túl sznobnak mutatkozni – jegyezte meg Sharron, de vagyunk néhányan, akik olyan környéken lakunk, ahol nem látnánk szívesen… bizonyos személyeket. – Hát nem járt sikerrel – vágta rá az egyik fiatalember. – Mert bizony szörnyen sznobnak tűnik.

– Utállak! – dohogta Josie. Az ajtó felé mutattam. – Rendben, de azzal a szobádban is foglalkozhatsz, nemcsak itt.

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Gabo
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 300
Eredeti cím: The Crown

★★★★★★★★★★ (10/10)

A bejegyzés a Gabo Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Megjegyzések