Ugrás a fő tartalomra

Jodi Picoult - Csodalány


Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében vele van. A gyors válást követően Mariah depresszióval küzd, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli… 
Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit. 
Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget. 
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen.


A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?


Mint minden Picoult regény, ez is elbűvölő volt. Általában nem szeretem a túlzottan vallási töltetű könyveket, de itt remekül működött a téma. Picoult minden oldalról megközelítette a kérdést, ezzel pártatlanította magát a vallási kérdéstől: a felsorakoztatott keresztény papok és püspökök a keresztény, a rabbik a zsidó, Ian Fletcher személye az ateista, Millie, Mariah és a többi személy pedig a világi nézőpontot testesítették meg. Ez tetszett, nem volt elfogult, nem harsogta, hogy melyik félnek van igaza.


Nem maradhatott el a szokásos váltott nézőpont, és a bírósági jelenet sem, de most a változatosság kedvéért a szereplők nem kaptak saját fejezetet, csak bekezdéseket. Szerintem így jobb volt, mert kicsit erőltetett lett volna néhány jelentéktelenebb szereplőt 5-10 oldalon keresztül beszéltetni. Mint mindig, most is az igazság győzött a tárgyalóteremben, aminek őszintén nagyon örültem, bár a legutolsó pillanatig sem lehetett sejteni, hogy ki áll nyerésre.



A végével nem vagyok teljes mértékben kibékülve, mert jobban szeretem, ha lezárják a történetet, és megmondják, hogy tulajdonképpen mi is történt, nem csak utalnak rá. Ettől függetlenül ezért nem vonok le pontot, mert elgondolkodtatott, és lehet, hogy egyik válasz sem tetszett volna. :)

Szereplők

Faith White

Joanne

Colin White

Mariah White

Ian Fletcher


Kedvenc idézetek

"Szomorúnak lenni nem bűn."


"Azok, akik a leginkább aggódnak, hogy elszúrhatják, Mariah, ugyanazok, akik eléggé törődnek a gyermekükkel, és a tökéletességre törnek."


"A szeme, akár a borostyán, mélyen őrzi a múltat."


"Apának lenni nem olyan pofonegyszerű. (…) Nem csupán abból áll, hogy a zöld mezőn hajigáljátok a labdát, vagy két tökéletes copfba fonod a lányod haját. Tudnod kell a kedvenc meséje minden szavát fejből, felébredni az éjszaka közepén egy másodperccel azelőtt, hogy hallanád kipottyanni az ágyából, figyelni, ahogy piruettezik a tüllszoknyájában. (…) Fenntartani az illúziót, hogy te vagy a főnök, bár azóta elvesztél, hogy ringató karodból felpillantva először rád villantotta huncut mosolyát."



INFORMÁCIÓK:
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 568
Eredeti cím: Keeping Faith
Megjelenés éve: 2015


A bejegyzés az Athenaeum Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Megjegyzések