Ugrás a fő tartalomra

"Gyilkosnak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember el tudja képzelni az ölés dühét." - interjú Árvay Grétával, az Elmerülve írónőjével



Nem is olyan régen robbant be a köztudatba az a könyv, amit sokan csak a "lila, kakiló pókemberes" borítójú regényként emlegetnek. Árvay Gréta Elmerülve című regényéről beszélünk, amelyről már olvashattátok az értékelésemet. Sikerült tollvégre kapnom az írónőt, aki szívesen válaszolgatott a kérdéseimre, amelyekben szó esik magáról a regényről, a titokzatosságról, ami Grétát övezi, és a valóságban létező swingerklubok világáról. Fogadjátok szeretettel az interjút! :)


Mit tudhatunk rólad?
Évek óta foglalkozom írással, de mivel más zsánerben alkotok, álnevet választottam ehhez a kötethez. Izgalmasnak találom a műfajok közötti kalandozást, könnyen lehet, hogy akár más álneveken is publikálni fogok idővel.
Az Árvay Gréta az igazi neved, vagy pedig álnév?
Ahogy utaltam is rá, álnév. :) Részben elrejt, részben óriási szabadságot ad, minden szerzőnek ki kellene próbálnia.
A titokzatoskodásnak a személyed körül van köze ahhoz, hogy erotikus műfajban írsz?
Így van. A megszokott közegemben nehéz lenne ezt elfogadtatni.
Dolgozol most valamin?
Igen, néhány hónapon belül lesz egy megjelenésem, de a saját nevemen, szóval erről többet nem mondanék.
Lesz folytatása az Elmerülve-nek? Ha igen, hány részes lesz a sorozat?
Nem terveztük sorozatnak, de mivel egyre inkább igénnyé válik az olvasók részéről a folytatás, még az is lehet, hogy belevágok. Vagy esetleg egy teljesen új erotikus történettel fogok jelentkezni.
Szerinted mi az oka, hogy még a mai világban is szinte tabunak számít a swinger klub témája?
Nem csak a swingerklub számít annak, a szexualitás a közbeszédben minden szinten tabu a mai napig. Úgy teszünk, mintha rettentő felvilágosultak és fesztelenek lennénk, miközben a szexuálitás mélyrétegeiről változatlanul nem esik szó. Ezért szerettem volna a könyvben is valamivel árnyaltabban állni a kérdéshez, mert hiszek benne, hogy a legritkább esetben létezik olyan, hogy "csak szex". Gondoljunk bele: a nő ilyenkor beenged valakit a testébe, a férfi pedig behatol valakibe. Az összeolvadás pedig sosem marad nyomtalan.
Te jársz/jártál swinger klubba?
Nem. Rengeteget olvastam róla, beszéltem olyanokkal, akik járnak, és klubok vezetőivel is. Külön öröm számomra, hogy egyetlen esettől eltekintve sosem rótták fel a könyvnek, hogy hiteltelen lenne. Ahogy a kötetbemutatón is mondtam, gyilkosnak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember el tudja képzelni az ölés dühét.
Honnan jött a regény ötlete?
Abból a gondolatból, hogy nagyon ritkán olvasok olyan erotikus regényt, ami a szexualitás mögött megbújó lelkiséggel foglalkozna. Általában klisés történetek közé szúrt szexjelenetekkel operálnak a szerzők, sokszor a figurák sem túl árnyaltak, ezen szerettem volna változtatni. Megmutatni, hogy attól, hogy egy könyv erotikus, még lehet elgondolkodtató és érzelmes is.
Van olyan szereplőd, akivel jól tudsz azonosulni, esetleg az egyes tulajdonságait önmagadról mintáztad?
Zsolt és Lilla a kedvenceim, ha mondhat ilyet egy író. Zsolt álhatatos szerelmével, komoly önvizsgálatával nagyon tudok azonosulni, Lilla esetében pedig azzal, hogy a túlfűtött szexuálitás lehet akár valami sokkal mélyebb dolog elfedője is. Annánál a sikeres nő magánya fogott meg, Júliánál az, hogy éveken át a férje életét élte, Botond esetében a feltétel nélküli, vad szerelem a felesége iránt, Gábornál pedig az, ahogyan a gépiesen szexelő, sérült macsó lelkét egyszer csak megnyitja Anna ösztönös, kicsit anyás nőiessége. Minden szereplőmben van olyan dolog, amit magamról mintáztam, természetesen sok fikcióval.
Mit gondolsz arról, hogy a könyv megjelenése előtt sokan szóvá tették, hogy nem tetszik nekik a borító. Szerinted jól tükrözi a könyv tartalmát?
Nem akartunk sablonborítót, azért lett végül ez. Én szeretem, mert jól árulkodik a maszkokról, amiket viselünk... és a "pisilő Pókember", még ha nem is nyerte el mindenki tetszését, legalább biztosan megjegyezhető. ;)
Miért döntöttél úgy, hogy sok erotikus regénnyel ellentétben a te regényed helyszíne és szereplői is magyarok lettek?
Mert a realitásba akartam helyezni a történeteket. Itt élünk, ezek az emberek mellettünk laknak, dolgoznak. Arra akartam rávilágítani, hogy ha kicsit ki merünk nézni a saját előítéleteink mögül, láthatjuk, hogy a szélsőséges örömöknek hódolók sem mindig páriák, nem állnak olyan távol tőlünk, mint hisszük.
Ha film készülne a regényedből, lennének olyan színészek, akiket szívesen látnál az egyes karakterek megformázására?
Lilla esetében végig Kerekes Vicára gondoltam, míg írtam, a többiekre nincs konkrétum, de például Mácsai Pált el tudnám képzelni Zsoltként. Ha van ötlet, várom szeretettel. :)
Kerekes Vica és Mácsai Pál, avagy Lilla és Zsolt az írónő elképzelésében

Szerinted lehetséges, hogy egy párkapcsolat tökéletesen működjön mindamellett, hogy a pár swingerklubba jár, vagy előbb-utóbb úgyis féltékennyé válna valamelyik fél?
Nem tisztem megítélni ezt, nem is tehetném, hiszen azzal ellentétben, amit a mostani párkapcsolat- és szerelembiznisz "szakértői" állítanak, minden viszony más. Beszélgettem olyan párral, akiknek annyira stabil és erős a szövetségük, hogy egyáltalán nem zavartatják magukat a klubban, de olyan nővel is - részben róla mintáztam Júliát -, akit rettentően zavart a dolog, de a férje kedvéért belement, mert "inkább ez, mint hogy megcsaljon". Mindenkinek magának kell eldöntenie, mennyit bír, és hogyan akar élni, ítélkezni pedig csak önmagunk felett lehet.
A Mystique-klub teljesen a saját kitalációd, vagy pedig egy létező klubról mintáztad a helyet?
Létező helyről mintáztam, de nem árulom el, melyikről. :) Rengeteg képet nézegettem a neten, szerencsére a klubok honlapjain bőven van anyag, tehát gyakorlatilag nem is kellett még csak el sem képzelnem, ott volt előttem minden. Persze azért vegyítettem bele bőven a saját fantáziámból is, ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy én milyen helyen érezném jól magam, hol tudnék ellazulni.
Ha valaki szeretne jobban elmerülni ebben a témában az olvasás által, tudnál ajánlani hasonló témájú könyveket?
Hirtelen csak Halassy Andrea könyve jut eszembe, az Egy swinger nőci naplója, ezt olvastam, többet nem is akartam, nehogy befolyásoljanak. De sok könyv van a piacon, ami ezzel a témával foglalkozik, biztos vagyok benne, hogy mindenki talál az ízlésének megfelelőt.

Kapcsolódó linkek:

Megjegyzések