Ugrás a fő tartalomra

Rene Denfeld - Az elvarázsoltak

A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranyszőrű paripák vágtáznak a börtön alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a hőség, a börtönélet pusztító erőszakosságával ötvöződnek.

Két kívülálló lép világába: egy bukott Pap és a Hölgy, egy nyomozó, aki eltemetett morzsákat kutat a rabok múltjában, amelyek megmenthetik a kivégzésre várókat. Egy York nevű gyilkos múltjába ásva fájdalmas titkokra bukkan, amelyek felülírják a megszokott elképzeléseket áldozatról és bűnözőről, ártatlanságról és bűnösségről, míg végül a Hölgy saját megdöbbentő múltjára is fény derül.

És a rab várakozik, várja, hogy az ő történetét is meghallgassa valaki.

Mert még a szörnyeknek is van történetük.

Ez a fájdalommal teli, ugyanakkor költői regény emlékeztet a mindannyiunkat összekötő emberségre, és arra, hogy még a legszörnyűbb, rémálomba illő valóságban is létezhet szépség és szeretet.


Erre a könyvre is akkor figyeltem fel, mint amikor a Madarak a dobozban-ra, a Goodreads Awards idején. Rettentően vártam, hogy megjelenjen, de aztán, mikor hozzám került, hónapokig halogattam, hogy belekezdjek. Miért? Mert megijedtem. Nem szeretem a túl filozofikus, túl elvont könyveket, és műveletlenség, tudom, de fogalmam sincs, mi fán terem a mágikus realizmus. Aztán győzött a majd lesz valami elv, vagyis hogy elkezdem, és ha nem tetszik, max. abbahagyom. De aztán valami olyan hihetetlen erővel megfogott a könyvben, hogy egyből a kedvencek listáján landolt. Imádtam.

Eleinte kicsit furcsa volt, hogy a beszélő mindent tud, ami a kinti világban történik, habár ő egybörtönben ül, de aztán nagyon megtetszett ez a megfogalmazás, elültette a kételyt a fülemben: vajon ez valóban megtörtént, vagy csak egy halálsoron sínylődő ember fikciója ez? De nem is érdekes tulajdonképpen.

Nagyon tetszett az a kettősség, amit a kint és a bent kontrasztja adott. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy mi folyik az ilyen börtönökben, és szerintem remekül szemléltette ezt az írónő, ezenfelül pedig még soha nem hallottam olyanról, hogy a kivégzendő emberek ügyét még egyszer kivizsgálják, és erre vannak szakemberek, szóval ez nagyon érdekes volt számomra és tetszett, ahogy a hölgy nyomozott.

Kicsit zavart, hogy nem tudhattuk meg pontosan, hogy ki is az a rab, aki beszél, és mit tett, bár voltak rá utalások. Nekem ez az egy olyan pont, ami nem tetszett a történetben, de lehet, hogy ez tette még izgalmasabbá.

Szerintem joggal érdemelte meg Rene Denfeld ezért a könyvért azt a rengeteg elismerést, és ezennel kijelentem, hogy tűkön ülve várom a Fumax Irodalom következő kötetét, mert az első kettő nagy kedvenc lett. 

Szereplők

A hölgy (igen, mivel mielőtt elkezdtem olvasni, láttam egy képet az írónőről, így a könyvbeli hölgyet számomra ő testesíti meg)

A bukott pap

Kedvenc idézetek

"Jézus is megtette az utolsó utat, mint ahogy Hitler is. Mindannyian sorra kerülünk."

"Börtönök a börtönben, falak a falakban, és ezen a helyen megtanulod, hogy a legszörnyűbb tömlöc talán épp az a szoba, amelynek a legtöbb ablaka van. Itt egy fal mögé lépve újabb falat találsz, akár egy labirintusban tévelygő gyerek – és örökre elveszhetsz."

"Az ilyen emberek olyanok, mint a veszett kutyák vagy őrjöngő állatok. Az ember sirathatja, amiért gyilkosok lettek, de miután azokká váltak, a legjobb, ha irgalmas halálban részesíti őket."

"A börtönben történnek dolgok, amikről nem tud és nem is akar tudni. Elég bölcs, hogy tudja, ahol fát vágnak, ott lehull valamennyi forgács."


INFORMÁCIÓK:
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 224
Eredeti cím: The Enchanted

★★★★★★★★★★ (10/10)

A bejegyzés a Fumax Kiadó jóvoltából jöhetett létre

Megjegyzések