Ugrás a fő tartalomra

Michael Peinkofer - A griff bűvöletében





Egy titokzatos gyűrű Melodyt egy ősi kőrakáshoz vezeti, ahol egy tojásra bukkan. Amikor hazaviszi a kincset, megdöbbenve tapasztalja, hogy egy griff-fióka bújik elő belőle. A kislány a nagymamájával él a Kőház Panzióban,melyre a környék pénzéhes vállalkozója készül rátenni a kezét. Hamarosan kiderül, hogy a félig sas, félig oroszlán lény képes beszélni Melodyval, és felcsillan a remény, hogy a segítségével talán megmentheti az otthonukat. 
Kisiskolásoknak szóló fantasy egy árva kislány kalandjairól, történet a csodák és a barátság erejéről.




Először egy kicsit féltem ettől a könyvtől, mert nyilvánvalóan nem én vagyok a célközönsége ennek a kisiskolásoknak szóló fantasynek. De aztán bebizonyosodott számomra, hogy de, akár én is lehetek. Mert hiába nem vagyok már kisiskolás, rettentően élveztem.

Már egészen kicsi korom óta játszok a Heroes nevű PC játékkal, amit mind a mai napig imádok, ezért nem volt számomra ismeretlen az a fogalom, hogy griff. Még nem olvastam róluk könyvet, így a műveltségem súlyos hiánytalanságának pótlása és eme kötet fantasztikus borítója miatt vettem kézbe a könyvet. És fél nap alatt ledaráltam.


Imádtam az egészet!! Alig várom már, hogy legyen folytatás, mert beleszerettem a történet világába, és kíváncsi vagyok, hogy alakul Melodyék története. Szerintem ez a könyv nem csak kisiskolásoknak való, bár az tény, hogy a formátuma miatt könnyen fogyasztható a fiatalabb korosztály számára is: illusztrációk, nagyobb betűméret, feszes tempó. De szerintem simán megállja a helyét ez a könyv akár egy felnőtt kezében is. És mindenkinek el kellene olvasnia.

Tetszett, hogy a modern történetbe belevegyült egy kis történelmi szál is, és a visszaemlékezésekből megismerhettük a griffek történetét. Remélem, a következő részben is hasonlóan izgalmas jelenetek lesznek, mert ez a kötet nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Szívesen adom majd a jövőben az olyan 9-10 éves gyermekem kezébe.

Szereplők

Melody

Ashley

Roddy

Kedvenc idézetek

"– Különleges vagy, Melody Campbell. 
– Komolyan így gondolod? – Melodyt egyelőre nem győzte meg. – Én egyáltalán nem érzem magam különlegesnek. 
– A hozzád hasonlók sosem érzik így."


"Vannak dolgok, amelyek fontosabbak a pénzél, még akkor is, ha ez bizonyos emberek számára érthetetlen is."

"A könnyek még soha semmit sem hoztak rendbe."

"Ashley volt messze a legnépszerűbb lány az iskolában. Egy két lábon járó, szőke álom – vagy inkább rémálom, attól függ, honnan nézzük."


★★★★★★★ (10/10)

INFORMÁCIÓK:
Kiadó: Scolar
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 224
Eredeti cím: Im Bann des Greifen


A bejegyzés a Scolar Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Megjegyzések