Ugrás a fő tartalomra

Jackie Bouchard - Megmentőm, Maybe



Jane egyszerre veszíti el a férjét és imádott kutyáját, ráadásul ugyanabban a végzetes betegségben, de bármilyen gyalázatos is (mondaná az anyósa), a kutyáját sokkal jobban gyászolja. Miután végigszenvedi a temetési szertartásokat (egyiket amiatt, mert kényelmetlen a magas sarkú cipő, a másikat amiatt, mert a kisállattemetőből hazafelé a beagle már nem fog ott ülni mellette az anyósülésen), és elcseni férje hamvainak egy részét, hogy majd a tengerbe szórja őket egy hawaii szigeten, elhatározza, hogy visszaköltözik szülővárosába, San Diegóba, ahol várja őt az óceán és a legjobb barátai. Azonban a sors úgy hozza, hogy ideiglenesen nagybátyja isten háta mögötti panziójában kell dolgoznia, amit tiszta szívből utál (kivéve a sütést). És bár szilárdan elhatározza, hogy nem kell több kutya, a sors ismét helyette dönt, és egy különleges kóbor kutyát, Maybet sodorja az útjába.



Ezt a könyvet már rég kinéztem magamnak, részben azért mert aranyos volt a borítója, részben pedig azért, mert a témája nagyon közel áll a szívemhez, ugyanis karácsonykor halt meg a kutyám, aki már 9 éves korom óta velem volt. Szóval tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. De nem voltam elégedett.

A könyvvel és a témával magával nem lenne semmi baj, de nekem úgy annyira... hogy is mondjam. Unalmas volt. Kb. 100 oldalon keresztül csak a múltbeli eseményeket taglalja, majd amikor eljön a pillanat, hogy Jane találkozik Maybe-vel.. Azt hittem, itt lesz majd a nagy szikra, az úristenerrevártam pillanat, de semmi. Onnantól kezdve, ha lehet, még unalmasabb volt.

Arról nem is beszélve, hogy az egész könyv tele volt helyesírási hibákkal, és a humora is borzalmas.

Mindegy, végül is kedves kis történet, de nekem több izgalomra van szükségem. Egy nyári olvasmánynak simán elmegy.


Kedvenc idézetek

"Próbálok vidámabb dolgokra gondolni. Eszembe jut, hogy múlt héten Selene és én mennyit nevettünk Sugar néni „Brando” megjegyzésén, ezért a mai listám: Klasszikus sugarizmusok.
1. Egyszer hallotta, ahogy Anyu és én megbeszéltük, hogy elmegyünk megnézni a Don Quijotét. Erre azt mondta, hogy nem érti, miért ír valaki musicalt egy szamárról. 
2. Az autópályán mindig megkéri a nagybátyámat, hogy ő vezessen, mert „az emberek a nagyvárosokban úgy vezetnek, mintha az autópálya a Lamaz lenne”. Többször is hallottam, ahogy Graham bácsi türelmesen kijavítja, hogy az Le Mans, drágám. 
3. Egyszer azt mondta Anyunak, hogy Gray szeret emberekkel beszélni. „Azt gondolnád, polgármesternek indul, úgy osztogatja a kézcsókokat és dobálja fel a gyerekeket.” 
4. A női szeszély helyett mindig női erélyt mond. Amiben végül is van valami. 
5. Ez nem egy „klasszikus”, de amikor beköltöztem, körbevezetett, és az első szobánál rámutatott a tévére: „Kicseréltük a kábelt. Most már Hobo is van, de én nem nézem, mert sok benne a káromkodás és a meztelenkedés, sőt a kettő együtt, de úgy tűnik, a vendégek szeretik.” Az ajkamba kellett harapnom, nehogy elnevessem magam. Persze Graham bácsi odakiáltott, hogy az HBO, szerelmem!"

"Egyetemi diplomám van, jut eszembe, miközben lehajtok a csikorgó, kavicsos úton. Hat év a felsőoktatásban. A munkám során nagyon sok hasznos kutatást és elemzést készítettem az igazgatóságoknak, nem kevesebb, mint 500 cégnek. Most pedig egy panzióban fogok dolgozni, alapvetően csirkés táplálékkal, a „Csirke és gombóc” Panzióban. Ez igen!"

"Kinyitom az ajtót, de csak a csend üdvözöl. Senki sem csóválja a farkát, és nem himbálja a fenekét. Nem csattognak boldog, táncoló lábak a kemény fapadlón. Nincsenek édes beagle-puszik. Amióta Barnum meghalt, mindig a hazaérkezés a nap legrosszabb része."

"És vajon ki akarná a bánatot megosztani?Megosztani a csokis sütit lehet.(Miutàn elrejtettem magamnak egy fél tepsivel otthon.)A bánat arra való,hogy eltemessük az ágy végében egy halom pokróc,paplan és ágytakaró alá,hogy olyan nagy súly fedje be,hogy soha többé ne tudjon kibújni.A bánatból egy darabot se kér senki."


★★★★★★★☆☆☆ (7/10)

Megjegyzések