Ugrás a fő tartalomra

Kathy Reichs - Végzetes utazás (Temperance Brennan #4)


A Dr. Csont-sorozat rajongói bizonyára kiéhezetten várják már dr. Temperance Brennan törvényszéki orvosszakértő legújabb nyomozását. A New York Times- bestseller kötet most először olvasható magyar nyelven.

Amikor lezuhan egy repülő Észak-Karolina hegyei között, Tempe Brennan is részt vesz az eset feltárásában és az áldozatok maradványainak azonosításában. Csakhogy egy erdei tisztáson olyan emberi lábfejre bukkan, amely sejtése szerint nem a gépről került oda. Mivel felfedezése több környékbeli számára súlyos következményekkel járhat, szakmailag meghurcolják, hogy így tartsák távol a helyszíntől. Őt azonban nem lehet csak úgy félreállítani. Vaslogikával és végtelen türelemmel vizsgálja a vidéket jó ideje sújtó szörnyű gyilkosságokból származó maradványokat… Ahogy a szálak egyre nagyobb hatalmú emberekhez vezetnek, egyre komolyabb fenyegetésekkel kell szembenéznie, ő mégis folytatja a nyomozást. Szerencsére a döbbenetes igazság kiderítésében olyan segítőtársai akadnak, mint a szívdöglesztő Andrew Ryan nyomozóhadnagy és Boyd, a kölcsönkapott csaucsau, akinek a szimata több detektívével ér fel…

Kathy Reichs most is mesteri kézzel bonyolítja a vérfagyasztó cselekményt, elegáns, szellemes prózája nem hiába tette világhírűvé az írónőnek is nagyszerű törvényszéki orvosszakértő nevét.

Én és a könyv

Kathy Reichs nevével először a Virals c. könyv kapcsán találkoztam, ami az egyik kedvencemmé vált, viszont Temperance Brennan története évek óta az egyik kedvencem, ugyanis imádom a Dr. Csont című sorozatot. :) A Végzetes utazás először jelent meg Magyarországon, így nem is volt kérdés, hogy kézbe kell vennem.

A történetről

Akik a tévésorozathoz teljesen ragaszkodó történetre vágynak, azok egy kicsit csalódhatnak, hiszen Tempe családi háttere merőben eltér a könyvben. Viszont a történetnek megvan a klasszikus "Dr. Csont-os" beütése, teletűzdelve rendkívül izgalmas fordulatokkal és rengeteg patológiai szakkifejezéssel. Igazából magam is meglepődtem, hogy mire a regény végére értünk, az alapsztori teljesen megváltozott. Érdekes lett volna a fülszövegben és az első 100 oldalon elmesélt repülőszerencsétlenség története is, ám egy sokkal nagyobb rejtély kerekedett belőle.

A szereplők

Temperance Brennan

Pete

Ryan

Primrose Hobbs


Kedvenc idézetek

"Agyszövetet kaparok össze garmadával, egy farkasfalka épp engem is ízekre készül szaggatni, és te a frizurámat kritizálod?"

"– Nincs családja?
– Nem tudunk róla. Magányos farkas volt.
– És miért érdekelte a szomszédot, mi van vele?
– Mitchellnél volt a baltája, és vissza akarta kapni. Többször becsöngetett hozzá. Végül belefáradt. A detoxban is kereste, de ott se találta. Jelentette hát az eltűnését a rendőrségen, remélve, hogy a zsernyákok csak előkerítik.
– Őt meg a baltáját.
– Egy férfi semmit sem ér a szerszámai nélkül!"

"A nőket arra nevelik, hogy óvatosak legyenek. Szaporázd meg a lépteidet, ha meghallod, hogy jönnek a hátad mögött! Less ki a kémlelőnyíláson, mielőtt ajtót nyitsz! Állj a nyomógombok mellé az üres liftben! Félj a sötétben!"

"Ha fehér ember tűnik el, egész oldal foglalkozik vele; ha fekete, a tizenhetediken kap két sort."

"Inkább bánom azt, amit tettem, mint azt, amit meg sem próbáltam."

Összességében

Bár iszonyú lassan haladtam vele az iskola és a folyamatos szemfájdalom miatt (kéne egy szemüveg..), összességében szerintem rendkívül izgalmas volt. Sajnos egy csillagot le kell vonnom a hosszú táj- és környezetleírások miatt.

★★★★★★★★★ (9/10)


A bejegyzés a Fumax Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Megjegyzések