Cynthia Hand - Angyalnyár (Angyalsors #2,5)


A New York Times sikerlistájára is feljutott Cynthia Hand lebilincselő kisregénye az Angyalsors trilógia világában játszódik. 

Clara szabadulni igyekszik az emlékektől, amelyek Wyomingban kísértik, és a jövőre utaló látomásoktól, amelyekkel egyelőre nem képes szembenézni – ezért tökéletes menekülésnek tűnik, ha a nyarat Olaszországban tölti legjobb barátnőjével, Angelával… 
Amióta Angela az eszét tudja, mindig azt magyarázták neki, hogy a szerelem veszedelmes, egy percre se hagyja őrizetlenül a szívét. Két éve azonban, amikor megismerkedett Phennel, elhatározta, hogy mindenáron közel kerül hozzá. Most döntenie kell, megoszthatja-e Clarával a titkát, vagy ha elmondja neki az igazságot, azzal kockára tesz mindent, ami fontos a számára. 
A hol Angela, hol Clara nézőpontjából kibontakozó történet bemutatja a felejthetetlen nyarat, amely próbára teszi a két lány barátságát, és visszavonhatatlanul megváltoztatja az életüket.

~
Az Angyalnyárba úgy vágtam bele, hogy nem ismertem az Angyalsors-trilógia többi részét, illetve az alaptörténetet, de úgy gondoltam, hogy ha az elején pár dolog nem is lesz világos, majd csak megértem. Így tehát lehetséges, hogy az értékelésem nem épp helyes, de elmondom, én mit szűrtem le, ha ezt a kisregényt önálló kötetként értelmezem: Felesleges volt ebből egy könyvet csinálni. És talán ezt bele lehetett volna írni az egyik könyvbe ahelyett, hogy legombolnak még pár forintot az olvasókról. Ettől függetlenül elment egynek. Lehet, hogy ha elolvasom az Angyalsors-trilógiát, akkor írok egy új értékelést. :)


««««¶¶¶¶¶¶ (4/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése