Ugrás a fő tartalomra

A. O. Esther - Gombnyomásra 1. (Gombnyomásra-trilógia #1)



A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 

2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.
A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem?
Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?
~



Az értékelés helyenként kisebb spoilereket tartalmazhat.
Igen, igen igen!!

Miután az Összetört Glóriák az egyik kedvenc sorozatommá nőtte ki magát, reméltem, hogy az írónő másik sorozata, a Gombnyomásra is hasonló érzéseket fog kiváltani belőlem. És igen, teljesen oda voltam érte, sőt, imádtam!! Valahogy Eszter amihez nyúl, az arannyá változik - lehet szó angyalokról, örökké tartó szerelemről vagy egy ütős kis disztópiáról a távoli jövőben. Nem csoda, hogy a kedvenc írónőm. :))

Kezdjük azzal, hogy igazából ez az aurás téma nagyon távol áll tőlem (nem is igazán tudtam, hogy mi az :$) így kicsit féltem, hogy vajon hogy fog passzolni ez a dolog az ízlésemhez, de meg kell mondjam, hogy nagyon jól. Megtetszett a téma. :)

Már a könyv első lapjain egy sírrablást láthatunk, ami garantálja, hogy a könyv nem lesz unalmas. Mikor megláttam, hogy az első oldalon konkrétan izgulni kell - hát hihetetlen! Nem csodálom, hogy napi 150 oldalnál meg sem álltam. :)

Mindig szeretek disztópiás könyveket olvasni, mert igazából engem is eléggé foglalkoztat, hogy milyen lesz a jövő - és meg kell mondanom, hogy Eszter olyan meglepő kreativitással alkotta meg Manipurát és a környező részt, hogy olyan érzésem volt végig, mintha ez a valóság lenne - teljesen el tudnám képzelni, hogy ez bekövetkezik 100-200 év múlva. A kedvencem a modern jövő találmányai közül az elsősegély-nyújtó pont volt. (Aki nem olvasta: ha valaki rosszul lett a könyvben, akkor felnyílt egy oszlop és egy orvos számítógépen keresztül megvizsgálta a beteget, így végzett el teszteket és adott gyógyszer - legalábbis azt hiszem, remélem, hogy jól írtam le. :))

Istenem, nem lehet ezért a könyvért nem lelkesedni!!! Ott van a modern város és a magukra hagyott, rossz aurájú emberek falujának kontrasztja; a modern technológiák részletes kidolgozottsága; a szereplők jelleme; a szemet gyönyörködtető megfogalmazások; a szövevényes történetmesélés; a szép lassan kirajzolódó titok és még megannyi elképesztő részlet, ami miatt újra és újra el fogom olvasni a Gombnyomásra című könyvet! Egyszerűen letehetetlen, az egyik legjobb olvasásélményem az évben (ha nem eddigi olvasó-pályafutásom során.... :))

Elkészítettem életem első FanCast-ját (vagyis kerestem képet a szereplőkről, ahogy én képzeltem el őket.), remélem örömmel fogadjátok. Nem csináltam még ilyet, úgyhogy nem találtam meg a tökéletes képeket, de igyekeztem :) :

Mia Milton

Liam Blackwood

Nem nagyon tudok már mit mondani, amit nem mondtam el, de nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon ajánlom mindenkinek: annak, aki egy nem csöpögős, mégis romantikus sztorit szeretne; annak, aki oda van a disztópiákért; annak, aki imádja a sosem unalmas cselekményű könyveket, és persze annak, aki velem együtt beleszeretett Eszter írói stílusába az Összetört Glóriáknak köszönhetően. Kérlek, Eszter, sose hagyj fel az írással mert minden, amit te írsz, az csak jó lehet!! :)

«««««««««« (10/10)
___________________________
Kiadó: Decens
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 480
Sorozat: Gombnyomásra
A sorozat következő része: Gombnyomásra 2.



A bejegyzés A. O. Esther jóvoltából jöhetett létre.

Megjegyzések