Ugrás a fő tartalomra

Interjú Naomie Hay írónővel



Mindig is szerettem volna interjúkat készíteni, habár nem vonz az újságírói szakma. Életem első interjúját egy nagyon tehetséges, feltörekvő magyar írónővel, Naomie Hay-jel készítettem, akinek 2013-ban jelent meg első könyve, A Nyeremény, amelyről nemrég kritikát olvashattatok.




Mesélj magadról, a családodról, a hétköznapjaidról egy kicsit!

Naomie Hay: 45 éves vagyok, Szentendrén élek a családommal - férj, három
fiúgyerek (14,18,20 évesek), három kutya. Érettségi után sok helyen dolgoztam és többször próbálkoztam felvételizni különböző egyetemekre sikertelenül. Szerintem nem is gondoltam komolyan, hogy felvesznek, a gimnáziumi évek nem táplálták az önbizalmamat. Gyerekeim megszületése előtti utolsó munkahelyem egy kaszinó volt, olyan igazi, nem az a nyerőgépes fajta, ott nagyon szerettem dolgozni. Igazi érdekes, csillogó éjszakai életet éltünk ott mindannyian. Nem véletlen, hogy az akkori csapat tagjai még ma is összejönnek néha, pedig sokan közülük külföldön élnek. Azután 10 évig itthon anyukáskodtam, közben elvégeztem az ELTE Bölcsészkarán a magyar szakot nappalin, amit ma már nem hiszem, hogy még egyszer meg tudnék csinálni.
 
Amikor a legkisebb fiam oviba került, néhány szülőtársunkkal együtt Waldorf iskolát alapítottunk és én is ott kezdtem el dolgozni először titkárként, majd felkértek iskolavezetőnek. Sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttem ezalatt és főleg az emberismeretem fejlődött nagymértékben. Kilenc év után megcsömörlöttem az alternatív oktatásban található mindennapos harcoktól és gyógypedagógiával kezdtem el foglalkozni, jelenleg halmozottan sérült gyerekeket tanítok kommunikálni egy budapesti iskolában. Nagyon fárasztó munka, de a gyerekek kedvesek és tele vannak érzelmekkel, ami üdítő a felnőttek dzsungelvilágában.
Látom, hogy az írás mellett blogot is írsz, és a Facebookon is aktív vagy, ráadásul közben dolgozol, és gyereket nevelsz. Hogy van mindenre időd?
N.H.: Kényes kérdés, de a válasz egyszerű. Időm az nincs. Illetve van, csak zsonglőrködni kell vele. És belepréselni még azt a tenger dolgot, amivel egyébként foglalkozom, leginkább az olvasást, imádok olvasni!  És néha elmegyek statisztálni is, bár mindig megfogadom, hogy többet nem és nagyon szeretek filmet nézni, na arra már végképp alig jut idő. Szerencsére a gyerekeim már nagyok és önállóak, mert igazi bolond anyuka vagyok, aki mindig körülöttük akar lenni, beszélgetni meg ilyenek. Házimunkáról azért nem is ejtek szót, mert azt nem szeretem, bár jól főzök és isteni sütiket sütök. Ez utóbbi meg is látszik rajtam. :-)
Ha már az olvasásnál tartunk, van kedvenc könyved, íród, műfajod? 
N.H.:  Ha tehetném, egész nap csak olvasnék. Mindenevő vagyok, nagyon sokféle műfajt szeretek és itthon is rengeteg könyvem van. Nehéz lenne kedvenceket említeni, szeretem például Jodi Picoult és Cecelia Ahern könyveit. Most a karácsonyra kapott maradt könyvkupacot "végzem ki", ott vár még Orson Scott Card Végjátéka, Neil Gaiman Elveszett próféciái és még hat másik könyv. Nem is, inkább nyolc. :-)  
Gátlás nélkül kölcsönveszem a gyerekeim könyveit is, ha nem nagyon ijesztőek. Azt nem bírom. Korábban egy neves kiadónál fordítottam és akkor hagytam ott őket, amikor egy ismert horror-szerző sokadik könyve után nem tudtam elaludni a rettegéstől.

Beszéljünk egy kicsit arról, aminek az apropóján készül ez az interjú: a könyvedről, és az írás folyamatáról. Régóta író szeretnél lenni?
N.H.: Igen, de ezt sokáig nem mertem hangoztatni. :D Az írásaimat szerették már az iskolában is, tudod, én voltam az, akinek a fogalmazását felolvasták az osztály előtt. Voltaképpen csak a bátorságom hiányzott ahhoz, hogy íróként tekintsek önmagamra. Egy időben azt hangoztattam, hogy csak 30 éves korától író az író, addig nincs meg a kellő élettapasztalata - ezt valaki nyilatkozta egykor, de ez is csak a halogatásról szólt, szerintem.
Honnan jött a könyv ötlete?
N.H.:  Az ötlet maga nagyon régi, mint a hogy tulajdonképpen a történet is, nem is hinnéd, de több mint 10 éve született ez a regény. Gyakran eljátszottam a gondolattal, főleg, amikor pénzszűkében voltam, hogy milyen jó lenne gondtalanul élni, aztán továbbgondoltam a dolgot és feltettem a kérdést - valóban gondtalan lenne ez az élet? 
Szerintem mindenki, aki valaha lottózott, eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lenne, ha megnyerné a főnyereményt, akárcsak a történet főszereplője, M. Te mit tennél, ha nyernél?
N.H.:  Azt a poént már lelőttem, hogy titokban tartom. :D Nagy részét elosztogatnám a rokonaim és a barátaim között, továbbá adnék belőle az állatmenhelyeknek és keresnék segítségre szoruló alapítványokat, projekteket. Aztán utaznék sokfelé a világban, mert azt nagyon szeretek és most nincs rá lehetőségem.
Mennyi ideig írtad A Nyereményt?
N.H.: Egy regénypályázatra készült és úgy emlékszem, három hónapig tartott a megírása.
Milyenek számodra az ideális körülmények az íráshoz? Van valami bevett szokásod?
N.H.:  Ideálisan sok időm van az írásra (ilyen nincs) és egy saját íróasztalom (ilyen sincs), csend és nyugalom itthon (ez már azért előfordul időnként, hogy mostanában délután dolgozom.) Nincsenek sajátos szokásaim, egy időben próbálkoztam a kézzel írással, de túl lassú volt. Minden nyáron elhatározom, hogy megtanulok tíz ujjal vakon gépelni, de eddig még nem sikerült. Nem adom fel...
Mennyire ismersz magadra A Nyeremény főszereplőjében, M.-ben?
N.H.:  Sokban hasonlítunk, de nyilván nem mindenben. Egy regény szereplőjét nem lehet teljesen eltávolítani az írótól, hiszen el együtt él és lélegzik vele hosszú ideig. Az akkori énemre mindenesetre jobban hasonlít, ma már más vagyok. :-)
Mit szóltak a rokonok, ismerősök a sikeredhez?
N.H.: A rokonok és az ismerősök nagyon pozitívan álltak hozzá, csak jó kritikákat kaptam tőlük. Persze kérdés, hogy ha szeretnek, elmondják-e azt, ami nem tetszik nekik. Mondjuk, egyvalami mégis csak volt, szinte mindenki reklamált a vége miatt. Hogy miért így lett vége?! Mindenkinek elmeséltem, hogy megírtam a történetet másik befejezéssel is, de az nem tetszett nekem, olyan vérszegény volt. Mármint nem szó szerint, persze. :-)
Mennyire érintenek rosszul a negatív kritikák? Nyomon követed, hogy miket írnak a könyvedről a könyves oldalakon, blogokon?
N.H.: Először boldogan vetettem rá magam a blogokra, nagyon vártam a visszajelzéseket.  Aztán leforrázott az elmarasztaló vélemény, és elhatároztam, hogy nem izgatom magam miattuk. Azzal együtt, hogy szükség van a javító szándékú megjegyzésekre, mégis másképp vettem, mint amikor az olvasószerkesztőm hívta fel a figyelmemet a szükséges változtatásokra.
A könyveden szerintem mindenkinek megakad a szeme, a borító egyszerűen zseniális. Mennyire volt beleszólásod a borító kinézetébe?
N.H.: A kiadóm (Álomgyár Kiadó) grafikusa hallatlanul kreatív és érzékeny srác volt, akinek nem kellett sokat magyarázni arról, mit szeretnék. Hihetetlen mértékben rá tud hangolódni az emberre. Emlékszem, megbeszéltünk egy találkozót Budapest legnagyobb könyvesboltjában, hogy ott ötleteljünk a borítón. Rengeteg könyv volt, és pillanatok alatt közös nevezőn voltunk. A könyv színvilága egyből megvolt, a képről még azért sokat beszéltünk, főleg azért, mert a könyv eredeti címe (A nyertes) is megváltozott menet közben. A kiadó nem korlátozta az elképzeléseimet, nyitottan álltak hozzá a munkához. 
Milyen érzés volt először a kezedben tartani a frissen megjelent könyvedet?
N.H.: Először a könyvbemutatón vehettem kézbe a könyvemet, ott meg annyira izgultam, hogy nem tudtam kellőképpen kiélvezni a pillanatot. De azóta is mindig örömmel tölt el, főleg könyvesboltokban, ahol sosem mulasztom el megkeresni a saját regényemet. :-)
Hogy találtál rá az Álomgyár Kiadóra? Több helyre is beadtad a kéziratot, vagy direkt őket céloztad meg? (Ha valamely kiadónál elutasítottak, hogy fogadtad az elutasítást? Mélyen érintett?) 
N.H.: Anyukám mondta, hogy a rádióban hallott az Álomgyár Kiadóról, így
kerestem meg őket. Nagyon lelkesek voltak, hozzáértő szakembergárdával dolgoznak és sok segítséget ígértek.

És igen, előtte több sikertelen kísérletem volt más kiadókkal, még az Ulpius Ház volt a legkecsegtetőbb, de aztán mégsem vállalták a kockázatot. Ismeretlen szerzőt kiadni nagy rizikó, nem csodálkoztam, hogy sokan nem vágtak bele. Egy ízben negyven helyre küldtem el a kéziratot, nagyjából hatan válaszoltak és mindegyik elutasító volt. 
A visszautasítást korábban mindig rosszul éltem meg, úgy éreztem, hogy amit írtam, vacak és én is tehetségtelen vagyok. Sok idő telt el és még több tapasztalat, amíg rájöttem, hogy ez nem okvetlenül így van. Segített például, amikor J.K. Rowling egy helyen azt nyilatkozta, a Harry Pottert 12 kiadó dobta vissza. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az én művem egyenértékű az övével.  :-)
Számíthatunk újabb könyvre tőled a közeljövőben? Dolgozol épp valamin?
N.H.: Már belekezdtem egy új regénybe, csak lassan haladok vele, főleg időhiány miatt. Teljesen más témájú lesz, egy siket lányról szól, aki egyik napról a másikra látni kezdi az embereket körülvevő színeket (aurát). Ez az alapötlet és sokat foglalkozom vele fejben.
Ez nagyon ígéretesnek hangzik. :) Mit tanácsolnál azoknak, akik az első könyvükön dolgoznak éppen, vagy írók szeretnének lenni?
N.H.: Bízzanak magukban és ne tántorodjanak el céljuktól  az esetleges negatív vélemények miatt. És ami még nagyon fontos, óvakodjanak az "álomgyilkosoktól", akik kétségeikkel, kritikájukkal, becsmérlő megjegyzéseikkel lerombolják a bennük élő írót. Csak azokkal osszák meg terveiket, vágyaikat és álmaikat, akik őszintén támogatják őket.
Köszönöm az interjút! :)
Az írónő könyvéről készült kritikámat, illetve Naomie Hay facebook-oldalát a linkekre kattintva el tudjátok érni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése