Beate Teresa Hanika: Soha Senkinek

Móra Kiadó
2011
184 oldal
Fülszöveg: Malvina látszólag olyan, mint a többi kamasz lány: pimasz, dühös, akaratos. A családja szerint ez csak átmeneti állapot, biztosan kinövi majd. Még a legjobb barátnője sem sejti, hogy Malvinát súlyos titok nyomasztja. Egy gyermekkori titok, amelyet el akar temetni magában. De hiába. Malvina a péntek délutánt a nagyapjánál tölti, aki váratlanul megcsókolja őt. És a csók felidézi benne a múltat: egy zsarnok férfi, egy gyenge asszony és egy áldozatul esett kislány történetét. Malvina nem akar többé nagyapához menni. A családjára nem számíthat, egyedül kell szembenéznie azzal, ami történt vele. Beszélnie kell a múltról, bármilyen nehéz is, ez az egyetlen esély arra, hogy felemelő véget érjen ez a felkavaró történet. Szerencsére Malvinának akadnak védőangyalai, és a szerelem is rátalál.



Nagy várakozással fogtam bele ebbe a könyve, egyrészt mert nagyon tetszett a borítója (habár nem vagyok olyan ember, aki a borítójáról ítéli meg a könyvet), másrészt pedig a fülszöveg alapján nagyon izgalmasnak találtam a történetet. Egyetlen nap alatt el is olvastam, de azt kell mondjam, hogy vegyes érzelmekkel csuktam be a könyvet a nap végén.

A történet maga lebilincselő, a hideg kirázott tőle (jó értelemben). Tetszett, hogy nem írja le teljesen, hogy mit tett vele a nagyapja, csak úgy sejtelmesen, de mégis érzékelteti, mit élhetett át hősnőnk. A regény szóhasználata csodálatos, olyan részletesen írja le a történéseket, hogy teljesen bele tudtam élni magam.

Nagyon tetszett továbbá a szülők jellemrajza is. Sajnos előfordulnak ilyen szülők, akiket jobban lefoglal az önsajnálat és a saját kis világuk, és nem veszik észre, hogy a lányuk súlyos problémákkal küzd. Ha nem ismernék ilyen embereket, képtelen lennék elhinni, hogy létezik ilyen apa és anya.

Viszont számomra élvezhetetlenné tette a könyvet az, hogy nem volt a párbeszéd jelölve. Lehet, hogy ez csak engem zavar, de nagyon. 

Összességében egy remek könyvet olvashatunk barátságról, szerelemről és menekülésről a családon belüli erőszak elől. 

Értékelés:     (7/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése